2009. december 12., szombat

Szubjektív értékelések 3. rész


Justin Haber.
Előre bocsátom, az egyik személyes kedvencemről van szó, így ez a mostani értékelés tényleg nagyon szubjektív lesz. Nagyon örültem, amikor híre jött, hogy ha csak pár meccsre is kölcsönbe, de megkapjuk őt, amíg Balázs az U20-as VB-n van. Amit addig csak sejtettem róla, hamar be is bizonyosodott, hogy igazi bohém lélek és csapatember. Ha jól emlékszem 2 meccsen védett az NB1-ben, ez nyilvánvalóan kevés a teljes és átfogó megítéléséhez, de amit láttam tőle, az tulajdonképpen meggyőzött. Voltak bravúrjai, és kétségtelen tény, hogy voltak főként a védelemmel való összeszokatlanságból adódó elkerülhető góljai. Olvastam a profi véleményt róla, miszerint komoly hiányosságai vannak lábmunka terén, meg azt is, hogy Angliában nincs kapusedző, aki fejlesztené a képességeit egy kapusnak. Aztán pár napra rá, amikor a mi két kapusunk is kint járt a SU-nál, megjelent a hír, hogy milyen jókat edzettek a kapusedzővel. (Jókat mosolygok a kommunikáción ismét.) Egyszóval az ő esetében csak annak hiszek, amit láttam, és az bíztató volt. Nagyon szeretném, ha tavasszal is nálunk védene. Nálam biztos kezdő lenne. A teljesítményét közepesre (kicsit inkább a fölé) értékelem. (3)

1 megjegyzés:

  1. Haber szimpatikus játékos, ellenben sajnos van egy alapvető hátránya, mint kapus. Ez pedig a magassága, azaz inkább a kapusokhoz viszonyított "alacsonysága". Emiatt ő amolyan igazi vonalkapus. Jó reflexekkel, de a beívelt labdáknál sajnos problémákkal.

    Most, hogy így végigvetted a Fradinál jelenleg képben lévő 3 kapust azt kell hogy mondjam, hogy van rosszabb (Holczer), van jobb (Megyeri, Haber) megoldás, de igazán megnyugtató megoldást sajnos egyik ember sem nyújt ezen a kényes poszton. Továbbra is úgy érzem, hogy előbb-utóbb (de jó lenne minél előbb) szükség lenne egy jó felépítésű, kellő rutinnal bíró, minőségi kapus igazolására.

    VálaszTörlés